A futam ideje alatt ugyan nem esett az eső, de a nedves aszfalton Alen bebizonyította, egyrészt nem a véletlen műve volt az egész hétvégi remeklés, másrészt, hogy a képességei alapján a középmezőny élén a helye. A 15. rajtkockából indulva fantasztikusan lőtt ki, és az első kanyarban már a hatodik helyen száguldott a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team versenyzője.... tovább>>>
„A második szabadedzés félig vizes, félig száraz körülmények között zajlott, és ez igencsak igénybe vette a gumikat, és ez abszolút meglátszódott az eredményeken is. Sokat dolgoztunk a beállításokon, és az utolsó körben végre minden összeállt, így a hetedik idő lett az enyém. Nagyon bíztató ez az eredmény, és ha a futam ilyen körülmények között lesz megrendezve, akkor nagy esélyem van akár a legjobb tíz közé kerülni”... tovább>>>
„Problémamentes tréninget hagytam magam mögött, és egyáltalán nem érződött se rajtam, sem pedig a motoron, hogy Assenben hatalmasat buktam. Már ekkor éreztem, ha az időjárás nem változik meg jelentősen, eredményes napot zárhatok”... tovább>>>
Györfi Alen egy évvel ezelőtt a legendás monzai ringen élete második Superstock 1000-es futamát pontszerzőként fejezte be, ám 16. helyével jelezte, rövidesen komoly eredményeket is várhatunk tőle. Nos, az idei szezonban már megszerezte első bajnoki pontjait, sőt, ha Assenben nem bukik, az első TOP10-es helyezése is meglenne már... tovább>>>
Hiába rajtolt szenzációsan Győrfi Alen, az asseni futam negyedik körében bukott, és nem sikerült tovább gyarapítania pontjainak számát. A 17. helyről induló versenyző már az első kanyart követően a 11. pozícióban motorozott, majd az esésekkel tarkított futam negyedik körében a 6 pontot érő 10. helyről kiesett... tovább>>>
Györfi Alen egy évvel ezelőtt éppen Assenben kezdte meg szereplését a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatában. Az idei évnyitó futamon Imolában azonnal pontszerzőként kezdte a szezont, és abban bízott, a motorversenyzés Mekkájának tartott Assenben is a legjobb 15 között végez... tovább>>>
Györfi Alen egy évvel ezelőtt éppen Assenben kezdte meg szereplését a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatában. Az idei évnyitó futamon Imolában azonnal pontszerzőként kezdte a szezont, és abban bízott, a motorversenyzés Mekkájának tartott Assenben is a legjobb 15 között végez. A pénteki első szabadedzésen aztán úgy tűnt, idén tényleg valamennyi futamon a pontszerzés reményében veheti fel a versenyt a többiekkel, ugyanis a 15. helyen végzett – legjobb körideje 1:45.195 –, ami több mint bíztató a továbbiakra nézve. Holott az időjárás nem volt a legkegyesebb a mezőnyhöz... tovább>>>
Az imolai futamot követően már nagyon vártam az asseni hétvégét. Már tudom, hogy ott van a helyem a pontszerzők között, és azt is tudom, hogy innentől kezdve nem is szeretném alábbadni ennél. Mindenképpen azt remélem, hogy a tavalyi adatok és az idei szezonra megtalált beállítások segítségével ezúttal is képes leszek az időmérőn a legjobb 15 közé kerülni, és ha ez sikerül, akkor teljesülhet az álmom, és Assenból sem kell üres kézzel távoznom.. tovább>>>
Végre megtört a jég, és a tavalyi, tanulásra szánt esztendőt követően rögtön pontszerzőként zárta a 2012-es idénynyitót. Már az időmérőn elért, eddigi legjobb rajtpozíciója, a 15. hely is abszolút feldobta a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team versenyzőjét, aki a vasárnapi bemelegítő edzésen, a warm up-on is tartotta eddigi sebességét, és a 13. legjobb eredményt érte el. Győrfi Alen bizakodva várta a futam indítását... tovább>>>
Eljött a régóta várt pillanat, és a vasárnapi futammal kezdetét veszi a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozata, amelynek mezőnyében ismét ott találhatjuk Győrfi Alent, hazánk egyetlen gyorsasági motoros Európa-bajnokát. A MetalCom-Adrenalin H-Moto Team versenyzője technikai gondok miatt kihagyta a teljes délelőtti szabadedzést, ám a második időmérőn remekelt, és a 15. rajtpozícióból várhatja a futamot. tovább>>>
Györfi Alen ismét nekivág egy szezonnak, és ezúttal is a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatának mezőnyében bizonyíthatja tehetségét. A MetalCom-Adrenalin H-Moto Team versenyzője tavaly túlesett a tanulóévén, így idén már valamennyi pályán úgy vághat neki a futamoknak, hogy minimum a pontszerzés a célja. Tavaly már majdnem sikerült ezt éppen itt Imolában elérnie, ám a tempója hiába javult fel az első szabadedzés köridejéhez képest ... tovább>>>
Győrfi Alen: „Nagy kihívás a kettős szerep, de vállalom”
Egyre nagyobb szerepet kap Győrfi Alen az idei Superbike világbajnokság Superstock 1000 sorozatában szereplő motoros az Adrenalin H-Moto Team életében. Egyrészt versenyzőként szeretne jövőre állandóan pontszerzőként zárni a 2012-es szezonban a Superstock 1000-ben, másrészt csapatfőnökként kell társait – Nagy Győzőt, Gyutai Adriánt és a rövidesen csatlakozó Kis Viktóriát – sikerre vezetni az Alpok-Adria sorozatban. Ráadásul a jövőre gyári Kawasakival induló olasz BWG Racing Team vezetőivel sem zárultak le a tárgyalások. tovább>>>
A Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrumban rendezett Nemek Párviadalán ezúttal 2007 gyorsasági motoros Európa-bajnoka, Győrfi Alen volt a leggyorsabb. tobább>>>
Alig ért véget Portimaóban a Superbike világbajnokság, melynek keretein belül az egész szezonban rajthoz állt Győrfi Alen a Superstock 1000-es sorozatban, az Adrenalin H-Moto Team versenyzőjét az olasz BWG Racing tesztelni hívta Mugello-ba. A 21 éves motoros ezúttal egy Kawasakit próbált ki, és a rossz idő dacára 19 kört tett meg a számára ismeretlen motorral. A gyakorlással valamennyi érdekelt fél elégedett volt, és vélhetően folytatása következik, ugyanis a csapat még az idén szeretné versenykörülmények között kipróbálni Alent. tovább>>>